• slideshow_gyv_1.jpg
  • slideshow_gyv_2.jpg

A kisújszállási lakásotthon harmadjára is elnyerte az

„Állatbarát Gyermekotthon” és az „Év Állatvédő Gyermekotthona 2025” címet

A Gyermekvédelmi Központ Jász-Nagykun Szolnok Vármegye VI-VII. szakmai egysége, idén sorozatban, harmadjára nyerte el az „Állatvédelem gyerekeknek” pályázaton, az „Állatbarát gyermekotthon” és az „Év állatvédő gyermekotthona” címet.
A kisújszállási lakásotthonban élő gyerekeknek, az elmúlt három évben, a szeptemberi iskolakezdés a pályázatba való becsatlakozás ideje is. A folyamatos szakmai munka egy teljes tanévet ölel körbe, ami a mindennapi feladatok mellett plusz tevékenységet és felkészülést is kíván.
Normál, különleges, illetve speciális szükségletű, 6-18 éves korú gyerekek vettek részt a pályázati pontok teljesítésében.

gyermekek

Kötelezően kiírt programok, kedvtelésből tartott állatok, haszonállatok, vadon élő állatok témakörben ismeretbővítő, tapasztalatszerző, tudást feltérképező és kreatív feladatokat kellett teljesíteni. Pl.: Tanösvényt készítettek (Bagolyszállás), állatorvosi rendelőben jártak, a Hortobágyi Nemzeti Park munkatársa tartott előadást, az örökbefogadás népszerűsítése érdekében plakátot terveztek a menhelyen élő kutyákról, és még számos feladatot oldottak meg a pályázatban részt vevő gyermekek nevelőikkel.

bagolyszállás

Bagolyszállás

Állatorvosnál

A gyermekek állatorvosi rendelőben is jártak

Plakát

Plakátot készítettek az örökbefogadható kutyákról

Az állatok pozitív hatással vannak a gyermekek pszichológiai jóllétére. Az állatokról való gondoskodás magasabb önbecsüléshez, kognitív fejlődéshez és fejlett szociális készségekhez kapcsolódik. Hozzájárulnak a stressz csökkentéséhez, társas támaszt nyújtanak, és segítik a magányérzet csökkentését, valamint javítják a gyermekek kommunikációs képességeit.

Örökbefogadás

Ármándó nevű láma virtuális örökbefogadása

AranyFokozat

Az Állatvédelmi Témahét alkalmából készített terepasztal, amellyel arany minősítést nyertek

A pályázat április 30-án zárult és az ünnepélyes eredményhirdetésre 2025. június 24-én került sor. Csakúgy, mint az elmúlt három évben, idén is a budapesti Állatorvostudományi Egyetem gyönyörű környezete adott ennek helyet. 553 pályázó közül, gyermekotthon kategóriában, a kisújszállási team büszkén vehette át a díjat Diamantopoulosné dr. Kenyeres Gabriella, az Igazságügyi Minisztérium főosztályvezetőjétől és Gregor Bernadett művésznőtől, aki az állatvédelem egyik nagykövete.

Oklevelek

Állatbarát Gyermekotthon és 2025. Év Állatvédő Gyermekotthona oklevél

A munka nem áll meg, hiszen a szakmai team célul tűzte ki az „Örökös állatbarát” címet, melyhez a továbbiakban, sok sikert kívánunk!

 

 

IV. KukóHősök – A Köszönet napja díjátadó


KuckóHősök díjban részesült Jász-Nagykun-Szolnok Vármegye Gyermekvédelmi Központjának két kollégája. 
A KuckóHősök "jó gyakorlatok" díja, olyan dolgozókat - nevelőket, gyermekfelügyelőket, pszichológusokat - díjaznak, akik kimagasló eredményt, együttműködést értek el a gyerekekkel egy jó gyakorlat vagy módszer által, így kiemelkednek a kollégák közül. A díjat minden év tavaszán a Kuckó Önkéntes Program Alapítvány ítéli oda.
Az első átadóra 2022-ben került sor, azonban 2025-ben első alkalommal nem csak a budapesti és Pest vármegyei szakembereket díjazták, hanem az egész ország gyermekvédelmi központjaiból lehetett KuckóHőst jelölni.
Gyermekvédelmi Központunkból 2 Tiszakürtön dolgozó kollégát neveztünk az elismerésre, Bordás Gabriella fejlesztő pedagógust KuckóHős különdíjra, Szajli Róbert gyermekvédelmi asszisztenst KuckóHős díjra. Nagy örömünkre mindketten megkapták a díjat, büszkék vagyunk rájuk.
A rendezvényt Budapesten, a Gerbeaud kávéház Átrium termében tartották 2025. május 29-én. A műsorvezetők Görög Zita és Török Ádám voltak, fellépett a Magashegyi Underground zenekar. 
Az elismerésben részesülő kollégákról lentebb olvashatnak pár sort a gyermekektől, és a vezetői méltatásból.

Bordás Gabriella

BordásGabriella

GYEREKSZÁJ
 „Azért szeretem Gabi nénit, mert mindig elkísér a kapcsolattartásokra, így neki köszönhetem, hogy találkozhatok a családommal.”
„Azért szeretem Gabi nénit, mert amikor beteg voltam, elkísért az orvoshoz, utána ott volt velem a lakásotthonban, ápolt, ideadta a gyógyszereimet.” 
„Én mindent szeretek Gabi néniben!”

VEZETŐI MÉLTATÁS
A kiváló szakember nemcsak a gyermekek fejlesztésére, hanem a közösségépítésre, az érzelmi nevelésre is nagy hangsúlyt fektet.
Keményen állja a sarat és képes mindig megújulni. Ha gond merül fel, bármikor hívható, és akár szabadidejét-, hétvégéjét feláldozva segít megoldást találni a kialakult helyzetre. Tudása, terhelhetősége, szervezőkészsége példaértékű. Bízunk benne, hogy van még benne elég erő és kitartás ahhoz, hogy még jó néhány generáció támasza legyen az elkövetkező években is.

Szajli Róbert

SzajliRóberet


GYEREKSZÁJ
„Azért szeretem Robi bácsit, mert komoly, férfias dolgokról is tudok vele beszélgetni, megbízhatok benne. Elvisz bennünket edzeni a kondijátszótérre.”
„Azért szeretem Robi bácsit, mert a táborban mindig játszott velünk, dobált bennünket a Balatonba.”
„Azért szeretem Robi bácsit, mert a pörköltje rettentő finom.”
„Nekem Robi bácsi a példaképem, olyan erős szeretnék lenni, mint ő!”

VEZETŐI MÉLTATÁS
A gyerekekkel szemben reális elvárásokat támaszt és megadja mindenkinek a számára szükséges támogatást is. Sportol, így a sport szeretetét is átadja a gyerekeknek. Munkássága ékesen bizonyítja a sport jellemformáló, személyiséget alakító szerepét. A gyermekeknek példát mutat, hogyan kell férfiként, apaként, férjként értékeket képviselni a családban, társadalomban. A gyermekeknek megmutatja az alapvető barkácsolási tevékenységeket, ház körüli teendőket.

 

 

Állatvédelmi témahét

Állatvédelmi témahét Oklevél

Miért is fontos az állatvédelmi pedagógia, aminek a mi intézményünk is elhivatott úttörője 2023. óta? 

LaczkoCintiaEvelin

Az állatokkal való harmonikus kapcsolat és a felelős gondolkodás átörökítése a jövő generációjára hosszú távú pozitív hatásokkal jár, és egy olyan társadalmat teremthet, amely az állatok és az emberi élet értékeit egyaránt tiszteli és védi. Arra törekszünk , hogy elősegítsük a gyermekek empátiájának és felelősségtudatának fejlődését az állatok és a környezet vonatkozásában.

AllatvedelmiTemahet

A program keretében a résztvevők megismerik azon speciális napok jelentőségét, amelyek az állatvédelemmel kapcsolatosak, mint például az Állatok világnapja, és megtanulják, hogyan használhatják ezeket az alkalmakat arra, hogy felhívják a gyerekek figyelmét az állatvédelem fontosságára.

Plakat

A pedagógusaink integrálhatják az állatvédelmi témákat a fejlesztések különböző területeire, hogyan szervezhetnek tematikus projekteket, programokat és tevékenységeket, amelyek elősegítik a gyerekek empatikus képességének fejlesztését, és tudatosítják bennük az állatok iránti felelősséget.

 

 

„KI MIT TUD” tehetségkutató verseny és rajzpályázat

„Szolnok-950” címmel 

A Gyermekvédelmi Központ Jász-Nagykun-Szolnok Vármegye intézményének Gyermekönkormányzata és a Szolnok Megyei Jogú Város Roma Nemzetiségi Önkormányzatának együttműködésével "KI MIT TUD" tehetségkutató versenyt hirdetett a lakásotthonainkban nevelkedő gyermekek számára. A fellépők több kategóriában is megmutatták tehetségüket. A roma kultúra kiemelkedő sajátosságai, a zene és a tánc kapták a főszerepet, de felcsendültek a hagyományokat idéző népdalok és lírai költemények is. A KI-MIT-TUD keretein belül meghirdetésre került Szolnok 950 éves évfordulójának tiszteletére egy rajzverseny is „Szolnok-950” címmel. 

Ki Mit Tud

A zsűrinek nem volt egyszerű dolga, hiszen a tét nem csupán a dobogós helyek elnyerése volt, hanem a legjobb produkciót bemutató gyermekek felléphetnek az idei Roma Kultúra Napi gálaműsorában a Szolnoki Szigligeti Színházban, a beérkezett rajzok és alkotások pedig kiállításra kerülnek a színház előcsarnokában. 

A gyermekek tehetségét, motivációját a produkciók színvonalát látva a zsűri végül azt a döntést hozta, hogy nem csak egy produkciót választ, hanem több fellépő gyermeket kért fel arra, hogy műsorukat ötvözve együtt legyenek részesei az immár harmadik alkalommal megrendezésre kerülő Roma Kultúra Napi gálaműsornak.

Ki Mit Tud

Ezúton is gratulálunk a gyermekeknek és köszönjük a felkészítő kollégák munkáját! A rendezvény sikerét bizonyítja, hogy a szervezők hagyományt teremtve minden évben meg kívánják rendezni az eseményt.

 

Jótékonysági összefogás Szolnokon

 Adomány átadása

A Gyermekvédelmi Központ Jász-Nagykun-Szolnok Vármegye dolgozói és az Útravaló Alapítványa is nagy hangsúlyt fektetnek a mindennapi munkájuk során arra, hogy a gyerekek olyan közösségi programokban, tevékenységekben vegyenek részt, amelyek segíti őket az előítéletek leküzdésében.
Szolnok városa pedig egy nagyon összetartó város, ahol több társadalmi szervezet is nagy hangsúlyt fektet a gondoskodásra, a rászorulók támogatására.

Adomány 

A Rotary Club Szolnok is ezen szervezetek közé tartozik. A tagok jótékonysági és közösségépítő munkát végeznek. Több olyan programjuk van, amely különböző közösségek közötti kapcsolat kialakítására épít. Ilyen programjuk, a már hagyománynak számító jótékonysági bál. Az idei évben az eseményük bevételét, 1.040.000 Ft-ot az Útravaló Alapítvány javára ajánlották fel.
Ez óriási megtiszteltetés számunkra, hiszen ez a támogatás a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegye lakásotthonaiban élő gyermekek számára a nyári táborozást fogja biztosítani, amely idén a Balatonon lesz.
Ezúton is köszönetünket fejezzük ki az áldásos tevékenységükért.

Major Angéla társadalmi kapcsolatokért felelős referens
SZGYF Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Kirendeltség
Fotó: Gyermekvédelmi Központ Jász-Nagykun-Szolnok Vármegye

 

Beszámoló a szociális napi ünnepségről

„A kulcsszó nálunk a szeretet. Ez mozgatja minden tevékenységünket. A szeretet húzódik meg a gondoskodás mögött, az őszinte odafordulás, az elfogadás motiválja tetteiteket és lépéseiteket. 

 Sokkal több ez, mint munka. Sőt, sokkal több, mint egy nehéz és szép hivatás gyakorlása. 
A mindennapi tevékenységetek az emberség. Emberségből adtok példát minden nap, amikor a gyerekekkel foglalkoztok, akik valahol, valamiért „elakadtak” az életútjukon, és segítségre van szükségük ahhoz, hogy úrrá legyenek a nehézségeiken, boldog gyermekkoruk lehessen, sikeres felnőtt váljon belőlük.”

Ezekkel a gondolatokkal köszöntötte a Gyermekvédelmi Központ dolgozóit Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyében Pásztor Zsuzsánna intézményvezető.
A 2023. november 15-én, Szociális Munka Napja alkalmából tartott ünnepségen az alábbi dolgozók részére adott át elismerést az intézmény vezetője.

•    Pápainé Bencsik Ildikó gyermekvédelmi asszisztens
•    Karkus Melinda nevelő
•    Bordás Gabriella fejlesztő pedagógus
•    Nagy Melinda gyermekfelügyelő
•    Sasiné Nagy Margit nevelő
•    Ágostonné Lólé Julianna gyermekvédelmi ügyintéző
•    Hegedűs Péter nevelő
•    Horváth Annamária gyermekotthon vezető
•    Serfőzőné Oláh Éva személyügyi ügyintéző

Gratulálunk a díjazottaknak! További sok sikert  kívánunk!

Szociális napi díjazottak

Beszámoló a Halloween Party-ról

2023. október 27-én megrendezésre került Kisújszálláson a Vigadóban a Gyermekvédelmi Központ Jász-Nagykun-Szolnok Vármegye kisújszállási lakásotthonaiban élő gyermekek számára a Halloween Party. A gyerekek rémségesnél is rémségesebb jelmezekben jelentek meg. Voltak zombik, múmiák, boszorkányok, rém bohócok is.

Halloween party kép1

A gyerekek táncos műsorral is készültek, és versenybe szálltak a legötletesebb jelmezes és a legkreatívabb előadások címért is. A fődíj egy finom torta volt, a különdíj pedig halloween-i muffinok.  A party ideje alatt büfé is működött, ahol a gyerekek a lakásotthonok által készített finom szendvicseket és házi készítésű süteményeket fogyaszthattak. Nagyon jó hangulatban telt a délután, a program táncos mulatsággal ért véget.

Halloween Party kép2

 

Tisztelettel, szeretettel köszöntjük intézményünk, a Gyermekvédelmi Központ Jász-Nagykun-Szolnok Vármegye honlapján.

2021. július 1-je óta a Gyermekvédelmi Központ Jász-Nagykun-Szolnok Vármegye néven, jogutód intézményként működünk és látjuk el Jász-Nagykun-Szolnok vármegyében a gyermekvédelmi szakellátás vonatkozásában az otthont nyújtó ellátást.

Weboldalunk szerkesztése jelenleg folyamatban van, kérem a tisztelt látogató türelmét a honlap teljeskörű aktualizálásának befejezéséig.

Érdeklődését tisztelettel köszönjük!